Skip to Content

2011. 05.11 Magyar Nemzet - Újságcikk a "Vitézségért" című kötetről

http://www.mno.hu/portal/785399

 

Kő András: Légcsavar a síron

 

Minden háborúnak vannak győztesei és vesztesei. A győztesek között könnyű hősöket találni, de a vesztesek között is illik, illenék. Hosszú időnek kellett eltelnie hazánk történelmében, amíg a vesztesek oldaláról, a második világháborúban kitűnt magyar hősökről is megjelenhetett egy olyan album, amely méltó emléket állít történetesen annak a huszonkét katonának, akik 1943–45 között megkapták az egyik legrangosabb hazai kitüntetést, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Életük, sorsuk, harci teljesítményük, hősiességük elgondolkoztatja a békében élő embert, aki talán nem is tudja, mi a háború. Az emlékkönyvet olvasgatva, lapozgatva azonban fejest ugrunk a világégésbe, ott vagyunk a fronton harcoló alakulatok között, átéljük a drámát, amely élet és halál mezsgyéjén zajlik. Huszonkét férfi földi pályájáról szól a kötet, de sokkal több annál: az értelmetlen hősiességet követelő kor legkiválóbbjainak történetében visszatükröződik több tízezer magyar katona sorsa is. A fényképek és bizonyítékok ötvözete visszaidézi azokat az esztendőket, amikor a halál fogalma észrevétlenül lopódzott be a mindennapokba, és az ember csak a befejezése után tudta meg, mi volt a háború célja. Mindenesetre a II. József uralkodótól eredeztethető kitüntetés (1789), a vitézi tettek jutalmazása az első és a második világháború során is rangot, nagy elismerést jelentett azoknak, akik kiérdemelték.
„Fegyvert s vitézt éneklek” – mondhatná az album szerkesztője Zrínyivel, a költővel, csak ne lenne oly szomorú a vég, mert a huszonkét kitüntetett többsége hősi halált halt. Akadt közöttük, aki szovjet fogságba esett, tíz vagy huszonöt év javító-nevelő munkára a gulágra került, és csak amnesztiával szabadult 1955–56-ban, mások, annak köszönhetően, hogy amerikai táborban érte őket a háború vége, Angliában, Svájcban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Indiában vagy Ausztráliában telepedhettek le, jelentős szerepet vállalva az emigrációban élő magyar közösségekben.
A Donnál elesett vitéz Massányi Tibor volt az első, aki megkapta a kitüntetést. Kiváló sportembernek számított, torna- és vívótanár volt a Ludovika Akadémián. Haláláról beszámolt a Nemzeti Sport is. Vitéz nemes Molnár László 23 évesen vesztette életét az amerikai vadászrepülőkkel vívott harcban. Drámai módon írta le egyik bevetését szüleinek. A sopronbánfalvai temetőben helyezték örök nyugalomra. Édesapja tervezte síremlékét, amelyet a hős pilóta lezuhant repülőgépének légcsavarja díszít.
Vitéz Debrődy Györgynek két alkalommal lőtték le a gépét, mélyen az arcvonal mögött zuhant le. Így emlékezett vissza 1943–44-ben az egyik esetre: „Lelőttek télen orosz terület fölött. Lezuhantam, gépem meggyulladt, egyébként épségben értem a földre. De hát természetesen a muszkák rohantak felém, hogy elfogjanak. Ebben a pillanatban kedves bajtársam, Kenyeres Miklós hadnagy Messerschmittjével odasiklott mellém, felkapott gépébe, és hazarepült velem. Az oroszoknak tátva maradt a szájuk, de nem kisebb volt bajtársaink csodálkozása sem, mikor így megpillantottak minket a reptér felett, egyiket a másik nyakában ülve. Az eset bekerült a német repülők aranykönyvébe mint első magyar fegyvertény.”
Debrődy megmenekült a háborúban, és az Egyesült Államokban hunyt el, Lövei Dániel azonban úgy halt meg, mint egy kamikaze. Golyószóróval harcolt a támadó és túlerőben lévő orosz gyalogság ellen, amíg lőszere el nem fogyott. Ekkor egy köteg robbanóanyagot erősített testére, a közelgő T–34-es típusú harckocsira vetette magát, és azzal együtt repült a levegőbe. Emiatt a háború végén a szovjetek internálták a feleségét!
Vitéz Szentgyörgyi Dezső a második világháború legeredményesebb magyar vadászpilótája volt. Kétszázhúsz harci bevetésen vett részt, és 1400 órát repült. Szinte hihetetlen, de előbb a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt. (Maszovlet) pilótája lett, majd 1956. november 1-jétől a Malév foglalkoztatta. Nyugdíjazása előtti utolsó útja tragédiával végződött 1971. augusztus 27-én. Gépe a Koppenhága-Kastrupi repülőtér felé közeledve leszállás közben sűrű esőfüggönybe került. A tengerből kiálló sziklákon megtört szelek turbulenciája olyan légáramlásokat alakított ki a repülőgép vízszintes vezérsíkján, amelyektől kormányozhatatlanná vált. Így a kis magasságban repülő gép „orrnehézzé” vált, és pillanatok alatt a tengerbe vágódott.
Nagy kutatómunkát igénylő, jól szerkesztett, érdekes fotókat és dokumentumokat tartalmazó, míves album emlékeztet olyan férfiakra, akik nem törődtek azzal, hogy hősnek lenni a legrövidebb életű valami a földi hivatások közül.
(Illésfalvi Péter–Kovács Vilmos–Maruzs Roland: „Vitézségért”. HK Hermanos Kiadó, Budapest, 2011. Ármegjelölés nélkül)